2010. augusztus - Anyu nekünk van kutyánk?

Írta: Csereklyei-Jármai Nóra

Nekünk végig volt kutyánk? Muter szólhattál volna! Egészen jópofa ahogy itt ugrál, meg bohóckodik, és érdekes a borítása. Hasonlít a plüssmacimhoz, de ha még egyszer képen nyal, visítok, komolyan. És ez a hang is belőle jött? Aztaaa!

Na jólvan kislányom, kicsit most pihenjél, anya naplót ír.

Szóval amint látjátok Lillácska észrevette, hogy van kutyánk. Nézegeti, néha már nyúl is felé, és a klikkerezést is élvezi, legalábbis a klikker hangja szórakoztatja. Az emberekre permanensen mosolyog - bő egy hónapja indult a tudatos mosolyszoftver, és azóta minden embernek kijár egy, aki két méternél közelebb megy hozzá – de Skodára csak egy hete mosolygott először. Skoda is egyre inkább emberszámba veszi a legújabb családtagot, megmutatja neki is a játékait (viszi a plüss vaddisznót Lilla hordozójához, és boldogan mutatja neki, meg kell zabálni) és a kiságyból kinyúló kéznek is kijár már a puszi. Anya meg csak rohangál a fertőtlenítős törlőkendőkkel, és bár egyre kevésbé, de még hisz benne, hogy a játékaik sosem lesznek közösek. Naiv mi? Skoda tiszteletben tartja Lilla cuccait, de gyanítom néhány hónap múlva ennek a fordítottja már nem lesz igaz.

Lilla egyébként szenzációs. Minden nap mutat valami újat, gügyög, pakol, sőt újabban ülni akar. A két kezembe kapaszkodva ülő helyzetbe húzza magát, és maradéktalanul boldog abban a pózban, fekve kevésbé. A kezem persze nem áll folyamatosan rendelkezésre, így vannak nehéz pillanataink. Megjelent ugyanis az „akarok valamit és amíg meg nem kapom, üvöltök” – fedőnevű sírás. Rólam tudni kell, hogy kevés ember viseli nálam nehezebben a gyereksírást, úgyhogy e téren sürgősen fejlődnöm kell, különben oda az elképzelt következetes nevelésem, ami pedig ugyebár gyereknél kutyánál egyaránt fontos lenne.

Erről jut eszembe, a párhuzamok meglepőek, magam sem hittem, hogy ilyen hamar hasznát veszem a kutyás tapasztalatoknak. Itt van például mindjárt a rendszeresség. Eléggé jövős menős életet élünk, de mégis van pár biztos pont, és ez nagyon fontos. Az esti fürdés, babamasszázs, lámpaoltás, vacsi, alvás, nagyjából ugyanabban az időben, így az altatással még sosem volt gondom (nyilván a gyerek is egy tündér, de látszik rajta, hogy már tudja mi jön, megszokta és gond nélkül elalszik.) Aztán itt van még a fokozatosság. A minap beszereztem egy igen profi, deréktámaszos, pillekönnyű, dizájnos és ennek megfelelően fájóan borsos árú babahordozó kengurut, mert már nehezemre esett az összes kutyasétáltatásnál cipelni a babakocsit a második emeletről le föl, a gyerekkel együtt immár 26 kilós kivitelben… (tudom, aki emeletes házba terepbabakocsit vesz, az így járt, de hát ez tetszett, meg a kutyasuliba jól jön) Szóval: megvettem a kengurut, boldogan belepattintottam a gyermeket, erre üvölt mint a fába szorult…Na mondom állati, megveszem a kengurut egy kisebb afrikai ország éves költségvetéséből, ez a büdös kölyök meg nem értékeli…Aztán eszembe jutott a jelenet, amikor ugyanilyen elégedettséggel cígöltem haza a fém kutyaketrecet tavaly a kutyás tábor előtt, Skoda meg bemenekült előle a helyére, mert zörgött. Akkor klikkerrel szoktattam be Skodát, meg is lett az eredménye, nagyon kedvelte a ketrecet, szívesen időzött benne, és most már a textil boxot is biztonsággal használjuk. (Ha már így csapongok, megjegyzem, hogy a textil boxot a jövőbeni játszótérlátogatásokhoz vettem. Úgy tervezem, hogy előbb kutyát sétáltatunk majd, aztán az ebet elhelyezem a boxban a játszótér bejáratánál). Visszatérve a kengurura, a szoktatás itt is meghozta az eredményt, először csak felcsatoltam a gyerkőcre a hordozórészt, és fokozatosan növeltem a kenguruban töltött időt, így bevált, az első sétánál már el is szenderült benne a ded.

Skoda is kezd képbe kerülni lassan, augusztus végén, részt vettünk az Örző-védő szemináriumon, ahol…

- Oááááá. Muter! Hol késik a kaja? Ááááááá éhenhalok, egy perced van! Komolyan, nem viccelek!

- Hát elnézést, akkor az ÖV szemináriumról majd legközelebb…

SN