2010. január 30. - Kutyamasszázs tanfolyam autóbalesettel

Írta: Vámosi-Nagy Nóra

Már nagyon vártam az egynapos kutyamasszázs tanfolyamot, Pákónak szerintem nagyon jót tenne a rendszeres masszázs. 7 és fél éves, a hátsó lábai már nagyon sokat remegnek. Kb. fél éve volt, amikor elvittem Biksi Ottiliához, mert az őrző-védőnél kétszer is izomgörcsöt kapott.

Akkor úgy tűnt, hogy van valamilyen gyulladás a gerince mellett és kinéz, hogy le fog épülni a hátsó fertálya a kutyának. Akkor rögtön abbahagytuk a komoly munkát, nem őv-zünk azóta és nem is ugráltatom Pákót akadályokon. Viszont én a teljes pihentetésben sem hiszek, mert attól csak leépül a kutya. Peru miatt úgyis muszáj sokat menni, így a túrázást és a kocogást találtam ki, ami mindhármunknak jót tesz, jó program. Persze nem mindig jut rá elég idő.

Gyógyszerezni nem szeretem a kutyáimat, a végsőkig kerülöm, ahogy magamnál is. Egyedül zöldkagylót kapnak rendszeresen, vagy Seatone Restart-ot, vagy Glyco-flex 600-t.

A lassú, de kitartó mozgás mellett a masszázsban és a gyógytornában bízom, erre Otitól kaptunk külön programot. Tavasszal el akarom vinni majd hidroterápiára is, nyáron pedig terveim szerint békatalppal fogom úsztatni a kutyáimat.

A tanfolyam reggelén hóesésre ébredtem, de első ránézésre nem tűnt vészesnek. Nem akartam elkésni a tanfolyamról, így elég hamar elindultam itthonról. Hegyen lakom, nálunk mindig több a hó és az utak is csúszósabbak értelemszerűen. Nem is nagyon volt még eltakarítva, de még a főúton se, igaz folyamatosan esett, így elég lehetetlen helyzet volt. A lakástól lefelé még simán tudtam menni, a nagy hóban is. Direkt nem indultam felfelé, mert tudtam, az nehézkes lenne, ezért lefelé indultam. Mikor az út kezdett meredeken lejteni, fékezni akartam, de a kocsi ahelyett, hogy lassult volna, vagy hallottam volna az ABS-t, úgy elkezdett csúszni, mint egy szánkó és iszonyúan gyorsulni kezdett. Nagyon ijesztő volt, főleg, mert előttem egy nagyon nagy kanyar volt, amit nem tudtam volna bevenni. Gondoltam kiviszem oldalra az autót és az út szélén levő mélyebb hó, vagy a padka megfog, vagy lelassít (ilyet már csináltam). Sajna nem jött be, egyedült egy fa fogott meg, amibe szemből belecsapódtam. Peru előre is repült, mert mindig a két ülés közé dugja a fejét. Szerencsére be voltam kötve, a légzsák nem nyílt ki. Első dolgom volt, hogy a kutyákat megnézzem, kicsit remegtek. Hallottam már olyat, hogy ilyesmitől a kutyák sokkot tudnak kapni, bár ez az ütközés nem volt akkora talán. Miután megnyugtattam őket kiszálltam, konstatáltam, hogy jól összetörtem az autóm, ez eléggé elkeserített, főleg mivel tavasszal le akarom cserélni, és jó lett volna törésmentesen eladni. Na mindegy. Néhány telefon a családnak és barátoknak, aztán félreálltam, mielőtt más is belém csapódna. A motor járt, de fura hangja volt, így semmiképp nem mentem volna vele tovább. Na kezdhettem gondolkodni, hogy mi legyen. Felhívtam három taxitársaságot is, de egyik se vállalta. Nem tudom, hogy a két kutya, vagy a hegyi-havas út miatt. Én persze nem csizmában indultam el, nem készültem arra, hogy majd a hóban kell kutyagolnom. Felhívtam Otit, mert ők szervezték a tanfolyamot. Nagyon aranyos volt, felajánlotta, hogy valaki értem jön, csak a hegyről jussak le. Nagyon örültem neki, különben haza kellett volna gyalogolnom. Beálltam a buszmegállóba a két kutyával, persze szájkosár nem volt nálam, gondoltam majd kidumálom. Jött a busz, felszálltam, a sofőr kicsit el volt képedve, de nem szólt semmit. Leültem egy kieső részhez és azon gondolkodtam, hogy Peru még nem is volt buszon, mit fog szólni hozzá. Egyre nagyobb lett a tömeg, de megint kellemesen csalódtam az emberekben. Senki nem szólt be, még aki tartott a kutyáktól, az is mosolyogva osont arrébb. Egy nő nagy kapucniban kedvesen jött simogatni a kutyáimat, kicsit tartottam tőle, hogy Peru bekapcsol és elkezdi megugatni, az lett volna még a poén a tömött buszon, szájkosár nélkül. Ehelyett Peru nagyon örült a közeledésnek, úgy kellett visszafognom. A Moszkva téren nem kellett sokat várakoznom, hamar jöttek értünk. A kutyákat be a kombi csomagtartójába, egy hangjuk nem volt, míg oda nem értünk a tanfolyamra. Jó érzés volt, hogy már Peru is ilyen alkalmazkodó és jól nevelt, nem kell szégyenkeznem miattuk.

A tanfolyamról kicsit elkéstünk és az első előadáson még nem is nagyon tudtam figyelni, mert fáztam, a cipőm nyirkos volt, a kutyák izgágáskodtak, mert alig voltak sétálni, stb, de az első szünet után minden rendben volt.

A nagy izgalom miatt a diétámat kicsit megcsaltam és megettem pár szem pogit, de a kávét cukor nélkül ittam és az édességeknek is ellen tudtam állni.

Maga a tanfolyam nagyon érdekes volt, azt hiszem utána fogok még olvasni a témának, ajánlottak egy könyvet is, és kaptunk tansegédletet is. Pákó volt a minta kutya az egyik bemutatónál, ahol megmutatták, hol kell kitapintani a kutyák egyes izomcsoportjait és hasonlókat. Remélem nem leszek lusta és fogom alkalmazni a tanultakat. Azért eltettem egy névjegykártyát, hogy ha mégse menne a dolog, akkor legyen kit felhívni, aki akár házhoz is jön.

Jó érzés volt, hogy többen is felhívtak és felajánlották a segítségüket. Végül Gábor hozott haza a kisbusszal. Megnéztük az autómat hazafelé, azt mondta, inkább trélerrel vitessem el, ne kockáztassak. A mellékutak iszonyú havasak voltak, így az utolsó szakaszt gyalog kellett megmásznom. Már nagyon vágytam egy forró zuhanyra és egy jó kis (diétás) vacsira. Most pár nap szobafogság jön majd, de talán nem is baj….

norcsii