2010. január 16-22. - Sítúra Ausztriában

Írta: Vámosi-Nagy Nóra

Már nagyon vártuk a sítúrát. Hogy olcsóbban jöjjünk ki, úgy döntöttünk, hogy a kutyasulis kisbusszal megyünk és nem lesz második autó. Péntek reggel kaptam meg a buszt és bár nem nehéz vezetni, nagyon jól fordul és jó magasan ülni, azért az én 3 éves kocsim komfortja után a tizenvalahány éves busz nem éppen kánaán.

Még aznap összeszedtem a cuccokat mindenkitől és este bepakoltam a buszba. Nem semmi logisztikai feladat volt, hogy a helyek megmaradjanak a kutyáknak és a sílécek, szánkók is beférjenek, de valahogy sikerült. Aztán persze a szombat reggeli indulásnál még mindenki különböző táskákkal és rekeszekkel jelent meg, az én anyukám is hozott rántott csirkecombokat egy akkora edényben, hogy még. Kicsit féltem, hogy szűkösen leszünk, de mindenki nagyon rugalmasan kezelte a dolgot, a legnagyobb hely megmaradt az én két kutyámnak, a tacskók többnyire ölben voltak, Gyurma hosszúkás alakja elfért két ülés előtt a lábaknál, ahogy Írisz is a második sorban, Sunny pedig elöl ült Noémival. Négyszer álltunk meg kutyákat kiengedni és nyújtózkodni, így is kb. 7 óra alatt odaértünk Nassfeldre. A szállásunk egy hegyoldalban volt. Előnye, hogy csak néhány kisház volt (azokban sem volt éppen lakó), semmi civilizáció, így a kutyákat szabadon lehetett legeltetni, hátránya, hogy egy rövid, de annál meredekebb és kanyargósabb úton kellett felmenni a házakhoz. Kicsit tartottam a dologtól, de mindig megoldottuk valahogy, a hét végére egész profi lettem.

A házigazdák nagyon aranyosak voltak és kifejezetten állatbarát hely volt, nem sózták az utat és a házban kikészített kutyafekhelyek, kutyatálak és kutya-törölközők fogadtak minket. A nagy nappali ideális volt a társasági élet kibontakozására és a hét kutya kényelmesen elfért benne mellettünk.

A hét nagyon jól telt, jó időnk volt. Csak Noémi és én síeltünk a csapatból, mi is csak három napot, illetve kedden Évit is vittük és tanítgattuk síelni. Közben a többiek a mi kutyáinkat is vitték kirándulni, nagy örömünkre. Első nap fel is túráztak egy előre megbeszélt hütte-hez a kutyákkal, mi is oda síeltünk, így napközben is tudtunk találkozni. A kutyák nagyon élvezték a havat és sok közös programot. Peru egész héten át játszott Gyurmával, aki a sok barátnő közül talán a kedvence. Fruzsi csinált is egy videót róluk, íme: http://www.youtube.com/watch?v=NCzvD3VJAS0

A szerda napot a szánkózásnak szenteltük. Vittünk magunkkal két fa szánkót és ott kaptunk kölcsön két műanyagot, amik még jobban csúsztak. Pont a szállás mellett volt egy szuper csúszásra alkalmas terület. Én elég béna voltam, többnyire minden csúszásom borulással ért véget, de Fruzsi és Bogi nagyon bevállalós volt, mindenféle kunsztokat nyomtak. A kutyák meg rohantak le mellettünk, ahogy csúsztunk. Én felfelé húzattam velük az üres szánkót, direkt vittem a hámjukat. Mindennek hatására úgy kicsináltuk a kutyákat, hogy a hét hátralevő részében már lassabbak voltak, és még itthon is rá kellett pihenniük.

Csütörtökön kitaláltuk, hogy menjünk el egy közeli befagyott tóhoz, ahol állítólag lehet korizni. Hármunknál kori is volt (nem csoda, hogy szűkösen voltunk a buszban), de mindenki szívesen jött a látványért. Elég sokat kellett vezetni odáig, háromnegyed órát, kicsi, havas utakon és sajna a végén korizni pont nem lehetett. Sőt, a gyönyörű napsütéses napon mi lementünk egy völgybe, ahol csak árnyék volt és emiatt nagyon hideg. De a tó és a környék tényleg szép volt. Korizni annyira nem vágytunk, nem is nagyon volt más sem a környéken, így csak sétáltunk egy nagyot, majd elindultunk haza.

Estékre mindig játékot terveztünk, abból is vittünk sokfélét, de valahogy nem annyira jött össze, valaki mindig fáradt volt. Egyik este volt egy nagyobb Catan party, amit többségünk akkor játszott először, de jópofa volt. Annál többet beszélgettünk viszont, hol csajos témákról, hol a kutyákról. A jelenlevők között két kutya is volt, aki nagyon be volt ragadva a gazda mellé, Sunny, Noémi goldenje, és Dorka, Bogi befogadott tacsija. Ők nagyon nehezen viselték, ha a gazda egyedül hagyta őket, mi is nehezen tudtunk velünk kommunikálni. De ha már egy hétig együtt laktunk, kihasználtuk az alkalmat és terápiáztuk mindkét kutyát. Sunny-t a többiek sokat vitték sétálni, ez már önmagában nagyon jót tett neki, Dorkának Fruzsi klikkelt kommunikációs gyakorlatokat, én pedig a konfliktus megoldó képességét próbálgattam. A gazdiknak is mondtunk ötleteket, hogyan lehet még ezen fejleszteni, ők is adjanak feladatokat nekik, amiket nehezebben oldanak meg, de még van sikerélményük, illetve próbáljanak meg időnként távolságot tartani a kutyákkal. Pl. ne jöjjenek utánuk a kutyák a konyhába, stb.

Első este valaki elkezdett klikkerezni a kutyájával a nappaliban, és bár kicsit lusták voltunk, ez valahogy mindenkinek meghozta a kedvét és onnantól fogva minden eset mindenki gyakorolt egy kicsit. Jó volt látni egymást, ki hogy dolgozik és tudtunk visszajelzéseket is adni. Két feladat volt a favorit, az egyik a szagazonosítás, ami az új vizsgaszabályzatban már cipőkkel történik majd, a másik szintén az új ügyességi szabályzat része, a vödörbe pakolós apport gyakorlat. Cipőket itthon nehéz beszerezni másoktól, ezért ott nagyon kényelmesen tudtunk dolgozni egymás túrabakancsaival. Pákóval ezt nem kellett gyakorolnom, mivel az üveges azonosítás után neki ez gond nélkül megy, 100%-osan, látszik, hogy sokkal könnyebb cipővel dolgoznia. Peruval viszont most kezdtem el nulláról. Ő meg annyira használja az orrát, hogy nála ezért reménykedtem a gyors sikerben. Már az első gyakorlásnál értette mi a lényeg, iszonyú nagy élmény volt, miután Pákóval és az üvegekkel ez egy nagyon hosszú és nehézkes folyamat volt. Aztán persze másnap voltak visszaesések, mert én inkább tesztelni akartam Perut, nem a türelmes tanítás mentén indultam el. De nem félek tőle, hogy ne menne neki majd.

A hazaút előtt sétáltunk egyet a kutyákkal, ahol különböző feladatokkal szórakoztattuk magunkat, pl. Peruval nagy hógörgetegeket kapartattam darabokra, elküldtem ők előre egy mezőn, stb. Volt egy fa, ami a gát oldalán állt. A térdig érő hóban, a meredek falon nőtt fa izgalmas kihívásnak tűnt, megpróbáltam Perut körbeküldeni a fa körül. De annyira fel volt pörögve, hogy hisztizett, így nem is akartam erőltetni a dolgot. Aztán Fruzsi próbálkozott Gyurmával, aki hasonló tüneteket produkált, de Fruzsi nem akarta annyiban hagyni. Addigra már kíváncsi lettem. Pákóval is kipróbáltam, neki persze egyből ment. Aztán Perut is újra elővettem, ezúttal megnyugtattam előtte, ami sokat számított, neki is hamar leesett a feladat.

Én szeretem az ilyen kihívásokat, már kutyasulis korszakom előtt is adtam ilyen feladatokat Pákónak, szerintem nagyon fontos, hogy a kutya feladatmegoldó képessége jó legyen, ettől magabiztosabb lesz. Minél több helyen, minél több féle feladatot tud így megoldani a kutya, annál könnyebb lesz vele bárhol bármit megoldani a jövőben. Legyen szó vizsgázásról, vagy bemutatóról, esetleg egy váratlan helyzetről.

Ez volt az első sítúra, ahova kutyával mentem és nagyon jól sikerült. Igaz extra segítség volt a csapat, nagyon hálás vagyok nekik és Noéminek külön, aki megszervezte az egészet (azért nem egyszerű 7 kutyát beengedő szállást találni). Remélem jövőre is megyünk!

Mikor már itthon voltunk, akkor sem mondtunk le a havas elfoglaltságokról. A kutyáknak vettem K9 Julius hámot és tanítottam őket szánkót húzni. Szegény Pákónak néha Perut is húzni kellett az elején, de aztán egész jól belejöttek. Nem nagyon akartam a kutyikat terhelni, főleg Pákó hátsó lábait nem, így nagyon keveset húztak engem és csak vízszintesen, az viszont nagyon klassz élmény volt! Többnyire inkább csak az üres szánkót húzták felfelé és mellettem rohantak lefelé, amíg én sikítozva kanyarogtam az erdei utakon. :) Egyszer találkoztunk az egyik postásunkkal is, mikor szánkóztunk. Meg is állt, és vagy 10 percig dobált hógolyókat a Perunak, tök jó fej volt!

norcsii