2009. december - Akin naplója

Írta: aaaaas bbbbb

Egy naplót elkezdeni könnyű, folyamatosan írni már nehezebb… és befejezni?
Azért kezdtem el annak idején naplót írni, hogy ne felejthessek el dolgokat. Minden új volt Akinnal kapcsolatban, minden nap tanultam valamit, és jó volt megosztani ezt másokkal. Az első hetekben szinte folyamatosan együtt voltunk, minden mozdulatát megfigyelhettem, nyomon követtem fejlődését és csak tanultam, tanultam.

A közös életünk elvezetett a Népszigeti Kutyasulira, olyan kapcsolatokat, barátságokat köthettem amik ma már meghatározzák az életem. Ránézésre Akin minden lépését én irányítottam, bárhová is mentünk, valójában Õ vezetett rá egy útra, az utamra amit kerestem.

Visszaolvasom az első bejegyzéseimet, újra nézem a videó felvételeket amiket otthon készítettem amikor Akin le akarta bontani a falat, vagy játszott a plüss kutyájával. Eszembe jut ahogy ott szuszog az ágyunkba elterpeszkedve. Elképesztő, hogy az a kis puha vörös szimatgombóc hogy beleolvadt az életünkbe. Az első évben minden új volt, minden feladat újabb megoldást követelt, aztán annyira összecsiszolódtunk, megismertük és elfogadtuk egymást, hogy már nem lepődtem meg semmin, alig történt olyan dolog amit úgy éreztem, hogy le kell írnom, el ne felejtsem. Nekem természetes lett ami másnak biztos, hogy még mindig meglepő és újszerű lett volna. A bizalom amivel felém fordult, bárhová is vittem, bármi is történt vele. Soha nem kérdőjelezte meg a döntéseimet. Én is elfogadtam, hogy jobb szeret itthon, ismerős környezetben lenni, játszani, bóklászni. Akin volt a kedvenc, mert a vele való kapcsolatom különleges. Én ismertettem meg a világgal, és én gondoskodtam arról, hogy ez a világ számára mindig szerethető és biztonságos legyen.

A naplóba belekeveredtek újabb kutyák és történetek amik nem kapcsolódtak közvetlen Akinhoz. Már nem csak Akin naplója, hanem a kutyáimé, ezért befejezni sem lehet, amíg esténként a kutyatálak összecsörrennek az asztalon, amíg hangos ugatás jelzi a család hazaérkezését. Még akkor sem ha fogynak a tálak, ha maradnak üresen kutyaházak…

Akin nincs már velünk. Egyik pillanatról a másikra tűnt el az életünkből, időt se hagyva arra, hogy megkérdőjelezzük vagy küzdjünk ellene.

Köszönettel tartozom neki, nagyon fog hiányozni...

Nati