2009. január - Legyél jó gazda!

Írta: aaaaas bbbbb

Ne csak a szád járjon, ne mindig másokat akarj rávenni, hogy mit csináljanak, csináld azt Te is! Hiszen ki mutathatna jobb példát mint Te? Ki tudhatná jobban mi kell azoknak a kutyáknak?

Kevés az időd? Ugyan, egy kis szervezéssel minden megoldható. Oszd be jobban az energiáid! Csak azért mert tudod, hogy ha akarnád meg tudnád oldani, még megtehetnéd! Persze úgyis menne pikk-pakk. Akkor menjen pikk-pakk és még időd is marad.

Rémtörténet: mindig van valami, murphy törvénye, talán azért, hogy ne érezzem egyhangúnak, unalmasnak az életem. Vagy hogy ne legyek annyira eltelve magamtól. A történet főszereplői Gina (három lábú roti szuka) és Sió (fiatal komondor szuka). Be kellett zárni a komondorokat a kertjükbe, mert jöttek hozzánk. Én bent tanultam a házban, reggel mentem vizsgázni. Õrjöngés kint a kutyáknál, nem nagyon figyeltem mert gyakran ugatnak, hergelik egymást a kerítésen keresztül. Nálunk nincs postás, nincsenek külső ingerek, ezért hagyom, hogy egymást ugassák, engedjék ki a gőzt. Mégis idegesíteni kezdett a dolog, mintha az ugatásba hangos "sikoltás" párosult volna. Az a hang amitől a hideg futkos végig az ember hátán, mintha nyúznák a kutyát. Nem láttam mi folyik kint, de már biztos voltam benne, hogy nagy baj van, kirohanta, üvöltöttem a kutyákra, de nem reagáltak. Gina a kerítésen keresztül megfogta Sió lábát és nem eresztette, akkor sem amikor odaértem, úgy kellett rugdosnom mire eresztett, rámhörgött, aztán kitisztult az agya, látta ki vagyok. Bezártam a kenneljükbe, aztán szaladtam Sióhoz. A lábáról lenyúzta a beton a szőrt, több luk is volt a bőrén, egészen az inakig átharapta Gina a lábát.
Kiborultam, mint mindig amikor miattam történik valami rossz a kutyáimmal. Bevittem Siót a házba, addigra a családtagjaim is felkeltek, kifertőtlenítettem a sebet és elküldtem a kutyát a férjemmel a dokihoz, amíg én vizsgáztam. A sérülés elég rossz helyen van, valószínűleg nagyon fog neki fájni, a bőr teljesen elvált az alatta levő résztől, fertőtlenítővel kell kimosni, hogy nehogy begyulladjon. Kötés, gallér, pihenés. De mi történt?
Semmi… Sió fellépett a betonra, vagy átcsúszott a lába és Gina elkapta, mind ugattak, őrjöngtek, Gina ösztöne elborította az agyát. Nem róhatom fel neki, nincs lehetősége kiengedni az ösztöneit, nem járok vele örző-védő foglalkozásokra - az megoldaná ezt, levezetné a többlet feszültséget Ugyanakkor megtörténhetne megint hasonló esetben… Gina "Foglalkozz velem!" segélykiáltása volt ez, akkor is ha nem tudatosan tette, nem szándékosan okozta a bajt. Ugyanaz mint Bikfic szökése… nem akar itt hagyni minket, nem akar máshol élni, csak le akarja vezetni az energiáit, és mivel erre nincs lehetősége velem, megteszi önállóan. Amikor klikkerezni kezdtünk meg futtatni őket, akkor már nem akart meglépni, nem őrjöngött a szomszéd kutyáknak, itt feküdtek az ajtóban és első hívásra ott teremtek mellettünk.

ÉLETMÓD
Nem beszélünk róla eleget. Jó gazdák vagyunk, felállítottuk a távolságot köztünk és a kutyánk között, a kutya életét biztonságban érzi, ösztöneit irányítani tudjuk, le tudjuk tiltani nekünk nem tetsző dolgokról, a szabályokat betartatjuk vele, minden rendben… részünkről. Ez a kutyának nem elég! Kell neki a közös vadászat, az akció, hogy érezze itt dolga van velünk, nekünk! Adj meg mindent a kutyádnak, hogy Õ is megadhasson mindent neked!

Régen könnyebb volt amikor csak a kutyák voltak nekem, nem kellett emberekkel dolgoznom, nem kellett mások életén, kapcsolatán törnöm a fejem, nem kellett megoldanom mások problémáját, csak én voltam és a kutyáim. Mára kinőttem a kereteimet, mára munkám van, hivatásom amit minden elé helyezek, mára belekényszerítem magam egy groteszk értékrendbe ahol a szabadidőt a "persze ráérek" idővel egyenlítem ki, amikor a család, a saját kutyák háttérbe szorulnak a másoknak való megfelelésben. Mert megbízható vagyok, mert rám lehet számítani, mert megcsinálok mindent, de ha mégsem jut rá időm akkor napokig rosszul érzem magam miatta. Mert ott másokról van szó, mások elégedettségéről, mások igényeiről, itt meg csak rólam. Magammal valahogy elszámolok…meg a családdal…meg a kutyáimmal. Mennyivel vagyok jobb mint az átlag tudattalan gazda? Csak mert tudom hogyan kéne? Tisztában vagyok vele mennyire szemétül viselkedem a kutyáimmal, ez felment bármi alól is? Mások dicsérnek, mutogatnak, magasztalnak a kutyáimmal kapcsolatban, belül pedig lesül a bőr a képemről… de hát sokan vannak, nincs annyi idő… és erről ki tehet? Belenézek a kutyáim szemébe, látom a rajongásukat, látom, hogy napjuk fénypontja amikor ott vagyok velük, és ha külön foglalkozom valamelyikkel az rögtön különlegesnek érzi magát, közelebbinek mint eddig bármikor. Akkor is így néznek rám, akkor is így ragaszkodnak ha hetekig rájuk sem nézek, csak etetni járok hozzájuk. Hálátlan vagyok az Õ hálájukért. Ha beszélni tudnának biztos felmentenének a hibáim alól, megmagyaráznák milyen elfoglalt lehetek, biztos fontos dolgaim vannak, nem mondanák a szemembe, hogy mennyire szenvednek amiért annyira kevés időm jut rájuk, hogy mennyire várják, hogy odamenjek hozzájuk és hogy bántja őket ha pár perc után otthagyom őket. Mennyire fáj nekik amikor kigurulok az autóval és nem jöhetnek velem egy sétára, egy játékra. Pedig úgy próbálnak megfelelni, jónak lenni.
Valamikor minden nap együtt voltunk… együtt aludtunk, minden rezdülésünk közös volt. Most csak pár perc simogatás jut egy napra, nincsenek közös kalandok, séták…

Ha rajtam múlna a pokolra jutnék.