Legutóbb felvázoltam, az őrző-védő elméleti hátterét, illetve azt, hogy a Népszigeti Kutyaiskolán milyen elvek alapján történik a kutyák és gazdák oktatása. Most az első foglalkozások tanácstalanságát igyekszem eloszlatni.
A Népszigeti és Őrmezői kutyaiskolákban az őrző-védő foglalkozás kizárólag az iskola középfokú tanfolyamánsikerrel vizsgázók számára látogatható. Ennek komoly oka van. Ez a tevékenység csak megfelelően kézben tartható kutyával űzhető, ennek feltétele pedig a középfokú tanfolyam elvégzése. Egy kontrollálhatatlan kutyával az ÖV veszélyes és tulajdonképpen értelmetlen is, hiszen kutya és gazda közös munkája a cél.
A kutyával ideális esetben mindig ugyanaz a segéd foglalkozik, ez azért jó, mert így nyomon tudja követni a kutya fejlődését, és fel tud építeni egy koncepciót. Ez a sport ugyanis arról szól, hogy a kutya megfelelően tudja kezelni segéd által felépített konfliktushelyzeteket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gazda csupán passzív résztvevő, még ha az első foglalkozásokon úgy is érezheti magát, tanácstalanul szorongatva a póráz végét. A gazda szerepe kezdettől fogva, hogy megfelelő hátteret, támaszt nyújtson a kutyája számára. Egy átlagos kutya első alkalommal általában kissé bizonytalan, még ha mutat is érdeklődést a bőrdarab, vagy rágó képében felkínált zsákmány iránt. Ilyenkor ugyanis a segéd megpróbálja felkelteni a kutya figyelmét, annak zsákmányösztönére alapozva. Ilyen ösztöne minden kutyának van, még ha bizonyos fajtáknál háttérbe is szorul a tenyésztésnek köszönhetően. Azokkal a kutyákkal, akik szeretnek pl. labdázni, vagy üldözni ezt azt, természetesen könnyebb dolga van a segédnek. Az ilyen kutyákat „zsákmányosnak” hívják. A zsákmányösztön erőteljes megmutatkozása előny, bár később pont ez okozhat nehéz perceket a gazdinak, mikor le kellene állítani a kutyát.
No de vissza az elejére. Szóval jön a beöltözött segéd, mi meg ott állunk kutyánkkal. Első alkalmakkor csak feszesen kell tartanunk a pórázt, és ha a segéd kéri, esetleg bíztatnunk a kutyát. A feszes póráz önbizalmat ad kutyánknak. Egyrészt éreztetjük vele, hogy ott vagyunk mögötte, nincs egyedül, másrészt visz némi feszültséget a dologba. (Ugyanez a vezet egyébként a kutyafuttatói verekedésekhez, amikor a gazdik feszes pórázon próbálják elvezetni a kutyákat egymás mellett.) A póráz az első időkben állandó szereplő, egyrészt az előbbiek miatt, másrészt mert a kutya kontrollálását még gyakorolnunk kell. Egy jó, strapabíró pórázmindenképp kell később is, mert az ÖV foglalkozások alatt az épp nem dolgozó kutyákat szigorúan pórázon kell tartani, a balesetek elkerülése végett. Fulladásra hajlamos kutyáknál ajánlott a hámhasználata, hogy a kutyában ne legyenek negatív élmények az ÖV-vel kapcsolatban. (A fuldoklás vitán felül negatív élmény.) A fojtó nyakörvet inkább ne használjunk, a szöges nyakörveket pedig felejtsük el, ennek amúgy sincs helye sem a képzésben sem pedig a mindennapokban. Legjobb egy erős, inkább szélesebb, a kutya méretének és habitusának megfelelő bőrvagynylon nyakörv, megbízható csattal.
Tehát a segéd megkísérli felkelteni a kutya figyelmét. Ha sikerül, és a kutya meg akarja szerezni a zsákmányt, akkor már jó úton vagyunk. Előbb utóbb a segéd átengedi kutyánknak a kincset érő bőrdarabot, ekkor futva elhagyjuk a pályát, hiszen a zsákmányt megszerezte hű ebünk, ideje biztonságba helyezni azt. Egy nyugodt helyen, másoktól távol a kutyának hagyjuk kicsit kiélvezni a birtoklás örömét, dícsérjük, aztán ha lenyugodott, elvezetjük a zsákmány mellől. Később egyedül visszamegyünk az eszközért, és letisztogatva visszaadjuk a segédeknek. Nagyon fontos, hogy ne a kutyával együtt vigyük vissza. ÖV alatt amúgy sem célszerű a kutyát végig elöl hagyni, mert az érzékenyebb példányokat megviselheti a többiek munkája, mások meg teljesen felpöröghetnek, és mire sorra kerülnek, már kifáradnak. Célszerű egy boxban, vagy az autónkban elhelyezni őket lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé lássák, hallják a többiek munkáját. Kikötni, főleg a pálya közelébe nem tanácsos, és a helyben maradást se ilyenkor gyakoroljuk.
Fentebb az ideális esetet vázoltam, de persze ez a legritkább, lássuk milyen problémák merülhetnek fel leggyakrabban az elején, és mi ezeknek az oka, megoldása:
1., Előfordul, hogy a kutya látszólag semmi érdeklődést nem mutat a segéd és a zsákmány iránt, szaglászik, vagy a gazdát nézi: A hangsúly a látszólagon van. A kutya minden bizonnyal észreveszi, mi történik körülötte, de bizonytalan, ezért az elkerülő viselkedésben látja a megoldást. Előfordulhat persze, hogy a segéd nem elég meggyőző, és a kutya nem érti meg a szituációt, de ez a ritkább. Ne keseredjünk el, előbb utóbb leküzdi kutyánk a bizonytalanságát (hiszen pont ez a célunk), de fontos, hogy ne akarjunk túl gyorsan haladni, és kövessük a segéd utasításait.
2., A kutya félelmet mutat: A segéd mindent elkövet, hogy ne rémissze meg a kutyát, de a különösen érzékeny példányoknál előfordulhat, hogy már maga a beöltözött (ergo nagydarab) segéd látványa is félelmet kelt. Ilyenkor is kulcsszó a türelem, a segéd taktikát vált majd, és igyekszik feloldani a kutyát. Még ha csalódottak is vagyunk, fontos, hogy ebben az esetben ne legyünk dühösek, és ne próbáljuk erőszakosan bíztatni a kutyát, de nagyon tutujgatni sem kell. A jelszó itt is a türelem, és hogy ne adjuk fel. Egy félős, bizonytalan kutya, ha megfelelő segítséggel képes átlépni korlátait, óriási fejlődést mutathat. Ez a munka nem csupán az eredményről, sokkal inkább a megtett útról szól.
3., A kutya teljesen felpörög, egyszerűen kezelhetetlen lesz, nem lehet leállítani: Ha az első alkalommal nem is, előbb utóbb jelentkezhetnek problémák a kontrollal. Az ÖV egy egészen különleges szituáció, a kutya átéli a vadászat és a küzdelem izgalmát, és ez bizony okozhat meglepetéseket a gazdának. Itt az ideje felkötni a gatyót, még egyszer végiggondolni pozíciónkat, és a mindennapokban is következetesen elvárni, hogy kutyánk végrehajtsa az utasításainkat. Ha egy pörgős, ösztönerős kutyát képesek leszünk irányításunk alá vonni, nyert ügyünk van, és a határ a csillagos ég, de legalábbis egymagas szintű vizsga!
4., A kutya megszerzi a zsákmányt, de nem hozza el: A kulcsszó itt is a bizonytalanság, ahogy nő a kutya önbizalma, úgy birtokolja majd a zsákmányt előbb utóbb egyre többet.
Az örző-védőben a segédnek kulcsszerepe van, de fontos, hogy a gazda is tudatosan jelen legyen a pályán. Nem hagyatkozhatunk hosszú távon arra, hogy a segéd majd megoldja a felmerülő problémákat. Ennek a sportnak pont az a lényege, hogy kutya és gazda igazi közös munkát mutat be a pályán, és együtt szerzik meg a zsákmányt, ehhez azonban fontos, hogy a gazda is tudja mi a szerepe, mi fog történni, és mit miért csinál a segéd. Mindez azonban nem jelenti azt hogy kutyánk éles helyzetben megvédene minket, utóbbira értelemszerűen nem minden fajta felel meg, és más jellegű képzést is igényel. Ez „csupán” egy közös akció, ami kiválóan alkalmas a kutya lefárasztására, és a kutya-gazda kapcsolat javítására, az eb méretétől és fajtájától függetlenül.
SN
2010. augusztus 28-29-én Őrző-védő szeminárium a Népszigeten! Előadó: Korom Gábor. Jelentkezés és további információ itt.
Kiegészítő információ
Kosár
A bevásárlókosara jelenleg üres.
Hírlevél
Kínálatunkból
Swing billenőajtó, fehér
3 520 Ft-tól
KONG Biscuit Ball
2 820 Ft-tól
Hill's SP Feline Adult Light with Chicken
930 Ft-tól