1993-ban, mikor Budapesten volt Európa Kiállítás, életemben először mentem kutyakiállításra. Ott láttam először örző-védő bemutatót. Akkoriban amúgy is a rendőrség köteléke felé kacsingattam, arról álmodtam, hogy nyomozó leszek, bár érdeklődésem bázisát a Linda, és a Starsky és Hutch sorozatok képezték. Határozottan emlékszem, mi volt az, ami megfogott az örző-védő munkában: lenyűgözött a kutya ember elleni harca, de leginkább az, ahogy egy szóra azonnal engedelmeskedett, eresztett és visszatért vezetőjéhez.
Ezután évekig csak képen, filmen láttam hasonló jeleneteket, és álmodoztam arról, hogy egyszer nekem is ilyen kutyám lesz, főleg arra az érzésre vágytam, hogy tökéletes összhangban működjek egy kutyával, aki engedelmeskedik nekem, és együtt legyőzzük a gonoszt. Ez így elég naív, de tulajdonképpen összefoglalja a modern örző-védő sport lényegét. Ezt persze én akkor még nem tudtam, mint ahogy azzal sem voltam tisztában, hogy akkoriban jellemzően milyen módszerekkel képeztek ki egy kutyát az ilyen jellegű feladatokra. Nem biztos, hogy örültem, volna, ha látom. Ma sem vennék részt szívesen a klasszikus „vadítós” örző védő oktatásban, éppen ezért örülök, hogy ebbe a sportba már eleve a Népszigeten fogtam bele, ahol az ÖV kicsit más…
Talán említettem már, hogy kutyuskám Skoda, első látásra némileg vicces és bohókás. Semmiképpen nem kelt olyan benyomást, mint a Thomas Magnum főnökének szigorú dobermannjai, de még egy barátságos Rex felügyelőt sem lehetne belőle kihámozni. Egyesek szerint ugyan emlékeztet Marcipánra, Pityke őrmester kutyájára, aki egy óriás schnauzer volt, de hát az én kis drágám óriásnak is harmatos. Egy szó mint száz, nem egy tekintélyt parancsoló darab, viszont kritika nélküli emberimádata közismert. Így meg voltam győződve róla, hogy őrző- védő munkára teljesen alkalmatlan, meg is lepődtem, mikor a középfokú tanfolyam végén jöttek a segédek, hogy próbáljuk meg a dolgot. (Megjegyzem mindenkihez jöttek, nem csak hozzánk) Aztán hamar kiderült, hogy a modern őrző-védő oktatást jellemzően a kutya zsákmányösztönére alapozzák, abból pedig van Skodának bőven.
Nagyon fontos tudni, hogy a modern őrző-védő munkának semmi köze a vadításhoz, és nem teszi agresszívvá vagy veszélyessé a kutyát, sőt. Ez a tevékenység alkalmas arra, hogy kontrollált körülmények között levezesse a kutya természetes ösztöneit (zsákmányösztön, védőösztön), energiáit, és olyan helyzeteket eredményezzen, amiben a gazda szembesül saját korlátaival is, és képes megtanulni, hogy extrém körülmények között irányítsa kutyáját. Így a kutya pontosan megtanulja, mik azok a helyzetek, ahol lehet „vadászni” és mikor nem. (pl. beöltözött segédet lehet, a bottal hadonászó kisnyugdíjast meg nem. Ez nekünk evidens, a kutyának nem feltétlenül)
Fontos továbbá, hogy a kutyát egy képzett segéd pontosan akkora terhelésnek teszi ki, amivel az még képes megbirkózni, ezáltal magabiztossá, ennek következtében kiszámíthatóbbá válik. Így talán már nem olyan meglepő, hogy az örző-védő akár terápiás céllal is alkalmazható, kevésbé magabiztos, félénk, agresszív, vagy más problémával küzdő kutyák esetén.
Itt azért kiemelném a képzett segéd fogalmát. Magyarország a tízmillió futballszakértő országa, és azt tapasztalom, hogy önjelölt ÖV segédekkel is tele a kutyás világ. Pedig attól, hogy valaki vesz segédruhát, még nem lesz szakértő, mint ahogy attól sem, hogy a saját kutyájával már valameddig eljutott ebben a műfajban. Felelősségteljes dolog ez, egy jó segéd csodákat tehet a kutyával, míg egy dilettáns komoly károkat okozhat, így jól nézzük meg, kihez fordulunk.
Végül, de nem utolsósorban nagyon fontos dolog, hogy ne dolgozzunk olyan kutyával, aki nincs kellőképp kézben. (Hozzáértő segéd el sem vállal ilyet) Ha gondot okoz visszahívni a kutyát a sima kutyafuttatói játékból, vagy egyéb alapvető problémáink vannak, akkor előbb ezeket kell megoldani. Magamat is beleértve sok gazda sírt ott, ahol senki sem látja, mikor kiderült, hogy az addig kontrolláltnak hitt kutyája az ÖV hevében bizony tojik a kedves gazdája fejére.