Még most sem fogom fel teljesen, mekkora szerencsém van a kutyám természetével: Sosem volt agresszív, sosem volt kibírhatatlan, sosem kellett vele a magam igazáért megküzdenem. Szereti a kutyákat, kedveli az embereket, bár a legtöbben inkább közömbösek számára, vannak kb. öten, (rajtam kívül), akikért megőrül. Tudja, hol vannak a hétköznapi életben a határok, mennyit engedhet meg magának, és ezeket a szabályokat elfogadja, sőt ellenkezés, villongások nélkül a szabályok szerint él. Amióta a Kutyasulin segédkiképző vagyok, a tanfolyamokról látom, hogy ez valódi kincs, amit meg kell becsülni, bármennyire természetesnek tűnik is.

Már csak az a bizonyos VALAMI hiányzott az életünkből, az egyetlen dolog, amiben a kutyám tényleg jó!

Kíváncsi voltam, hogy mire képes a Trikó, így elvittem egy szombat reggel Sződre, az ottani vadászkutya iskolába. Felhívtam a Katit (Novecki), hogy ki vagyok én, milyen kutyám van, és mit szeretnék. Azt mondta, nem gond, hogy keverék, majd meglátjuk, mi lesz belőle. Kimentünk, az én kiskutyám, mint egy kis fekete bárány, borzaskodott a sok magyar vizsla között.

Megkezdődött a képzés. Először engedelmességi feladatok voltak, itt nem volt gondunk, így alig vártam, hogy a vadakra kerüljön a sor. Az első próba, amit Trixinek ki kellett állni, az volt, hogy viszolygás nélkül meg kellett fognia egy szarvas lábát, egy nyulat és egy fácánt. Az első kettő gond nélkül ment, de valamiért a fácántyúkot nem akaródzott a szájába venni. Szagolgatta, nézegette, de tovább nem ment a dolog. A Kati azt mondta, nem baj, biztos sokan rágták már meg a tyúkot előtte, és majd legközelebb újra megnézzük. A következő alkalommal már szemrebbenés nélkül vette fel a tyúkot és nagy büszkén cipelte hozzám. Tulajdonképpen az első ösztönpróbán így át is mentünk. Mellesleg a "valódi" vadak csodát műveltek a kutyámmal: Nem okozott neki gondot, hogy a tőlünk 50 m-re gyakorló másik gazda által eldobott nyúlért előbb beérjen a bozótba, mint a másik gazda vizslája, sőt előbb meg is találta, vissza is hozta - nekem. (Persze a nyuszit vissza kellett adni a gyakorlóknak.)

A többiek közül a Zsombor azt mondta, érdemes lenne éles helyzetben megnézni, mit tud a kutyám. Azt mondta, lenne egy lehetőség, Pilisen, ahol nagyterítékes fácánvadászatot szerveznek. Kellettek hajtók, kutyák. Belevágtunk, azzal a felkiáltással, hogy ha nem működik, majd pórázra veszem és annyi a vadászati pályafutásunknak. Így indultunk neki Pilisnek. Nagyon izgultam, a fejemben végig ott lüktetett a régi figyelmeztetés: "korcs" kutyával nem lehet vadászni.

Elkezdődött a hajtás. Trixit rendkívül érdekelte a történet, de az óvatossága meghatott. A kereséshez be kellett küldeni a kukoricásba, itt kb. 5 méterre ment előre, annál messzebb nem távolodott el tőlem. Amikor a vadászok közelébe értünk és a rájuk hajtott fácánok felrepültek, megindult a puskaropogás. Trixi meglepett fejjel úgy döntött, hogy amíg ki nem deríti a zaj forrását, inkább mögém ül, és onnan nézi a felhajtást. Utána össze kellett szedni a leesett fácánokat, meg kellett keresni azokat, amik elveszni látszottak. Ebben Trixi kifejezetten ügyesnek bizonyult.

A nap végén úgy gondoltam, nagy butaság volt hallgatni a kétkedőkre. A kutyám képességeivel nincs baj, én nem vagyok vadász, nem érdekel, ha nem fajtatiszta, nekem nem ciki vele lennem.

Innentől kezdve egyre szívesebben jártunk Pilisre. Szerencsére a következő vadászaton alkalma volt megtanulni, mit jelent a lövés: Pont úgy álltunk, hogy szinte páholyból lehetett végignézni, amint a vadász a repülő fácánokra rálő, azok leesnek, és a kutyák érte mennek. Ez volt az a perc, ahonnan kezdve Trixi nem csak az eget, de a vadászokat is elkezdte figyelni. A puska emelése már elég jel volt ahhoz, hogy teljes izgalmi állapotban figyelni kezdjen. A lövésfélés így megoldódott, Trixi minden gátlást leküzdött.

Észre kellett vennem néhány fontos dolgot:

Nagyon jó az orra.

- Miközben álldogáltunk egy kukoricatábla mellett, amit reggel végighajtottunk, egyszer csak otthagyott engem, a többi hajtót, sőt a többi kutyát is. Hiába szólongattam, esze ágában sem volt visszajönni. Kezdtem magam kellemetlenül érezni a többiek előtt, de amikor előjött, a szájában egy már megdermedt, kihűlt fácánnal, sokak szeme felcsillant.

- Egy másik alkalommal behívtak minket az erdőbe, mert nem találtak meg egy sebesült fácánt. Sokszor előfordul, hogy a madaraknak ellövik a szárnyát, azok leesnek, de elbújnak, mivel jó a lábuk, gyorsan el tudnak futni. De sajnos ezek a madarak nem élik túl az ilyen sérüléseket, és a rókákkal szemben semmi esélyük. A vadászat eredményességét ilyenkor a kutyák határozzák meg. A leesés helyére (itt van néhány toll) állítva a kutyát, az nekilódul, és a vonszalékon kiszagolja a madár búvóhelyét. Mi két kutyát is bevittünk az erdőbe. Az egyik ráállt a nyomra, elindult, keresett a leesés helyétől egyenesen felfelé. Az én kis kutyám szintén ráállt a nyomra, de nagy bosszúságomra balra indult a kakas keresésére. Eltelt néhány eredménytelen perc, aztán feladtuk. Elindultunk vissza a hajtókhoz, hívtam a Trikót, de az ismét a füle botját sem akarta mozdítani. Újra nekilendült balra, de fél pillanat múlva egy határozott mozdulattal benyúlt egy fűcsomó alá, és kihozta a sebzett kakast!

Trixi az úgynevezett "menős" kutyák közé tartozik.

- Képes akár 100 m -re is elfutni, ha látja, hogy oda esik le egy fácán. Képes ilyen messze is önállóan felkutatni a fácánt, és uzsgyi visszafutni hozzám szájában a madárral.

- Amint megismeri a terepet, hajlamossá válik önállósítani magát.

- Ha egy másik kutyának nem akaródzik felvenni a sebzett fácánt, akkor Trixi veszi kézbe a dolgot, és elhappolja mások elől is a fácánt.

Megtaláltuk, amit kerestünk. Olyan érzésem támadt, hogy a kiskutyám óriásnak látja magát, akinek a lába nyomán forog a föld. Az egész viselkedése megváltozik odakint. Lábai megnyúlnak, a fülei, szemei kinyílnak, érzékei mintha az orrlyukában összpontosulnának. Hihetetlenül gyors, pillanatok törtrésze alatt döntéseket hoz, nem habozik, irgalmatlanul magabiztos, kíméletlenül hajtja magát, hajtja az élményt. A vadászat a vérévé válik. Az erdő, a mező illata árad belőle esténként, amikor a helyére fekszik, a végtelen elégedettség ül ki az arcára, mikor elalszik. Ki vagyok én, hogy megfosszam ettől?

Mindezek után rá kellett jönnöm, hogy a vadászat - másállapot.

Ki vagyok én a történetben? Rájöttem, hogy az idei szezon végére a kutyám elhagyott. Õ már tudta, miért jöttünk, és hogy lehet eredményesen vadászni - én pedig ráébredtem, hogy Trikó kikerült az irányításom alól. A hétköznapok egyszerű szabályai, az együttműködési hajlam, a rajongó ragaszkodás irányomban a vadászatokon nem sokat jelent. Szomorú volt a felismerés, hogy én lassan a sofőr szintjére süllyedek, aki akár meg is várhatom a kocsinál, míg ő vadászik.

Elkezdtem vadászkutyás könyveket olvasni. Próbáltam rájönni, hogy mitől halványultam el a kutyám mellől, és próbáltam okulni a dologból. Kerestem a megoldást. A titok nyitja a fokozatosság. Hogyan is várhatnám el, hogy különösebb gyakorlás, felkészítés nélkül a legnagyobb extázisban is azonnal, elsőre hajtson végre minden utasítást. Csökkentettük tehát az ingert: A nagyterítékes fácánvadászat helyett a nyári gerle-szezonban erősítettem irányítási képességeim, aztán jött a vadkacsa. A feladat igen összetett, hiszen ilyenkor a kutyának az idő nagy részében a helyben maradást kell gyakorolnia, csendben várjuk a húzó madarakat. Aztán, ha lövés után esik a madár, akkor jön az elhozás: a kukoricásból, a szántásról, és a vízből is. Nem gondoltam, hogy nehézséget okoz, de a gyakorlat ezt mutatja, ha a kacsa a vízre esik, de a túloldalon kimegy a partra, erre a kutyát külön tanítani kell: Trixi is csak keringett a vízen, nem értette, hogy hová tűnhetett a kacsa.

Mindenesetre elérkezettnek láttam az időt, hogy hivatalosan is megméressem a kutyám vadászképességeit. A sződi vadászkutya iskola szervezett ősszel VAV-ot, vadászkutya alkalmassági vizsgát. Ezen a vizsgán a kutyák képességeit figyelik, de a hangsúly a kézben tarthatóságon van, a vadászaton egy kutya sem zavarhatja szertelen viselkedésével a vadászokat. Ha folyton arra kell egy vadásznak figyelnie, hogy merre kódorog a kutyája, nem sok lövéshez jut, nem lesz igazi vadászélmény, arról a figyelemre méltó tényről nem is beszélve, hogy a kutya a vadászat eredményességét növelni jön, nem csökkenteni.

Hogy is néz ki egy VAV forgatókönyve?

Sződön először a vonalhajtást néztük meg. Két, egymással szemben álló sorba álltunk fel a kutyákkal, és amíg az egyik sor "meghajtotta" a mezőt, addig a másik sor kutyái a gazdák mellett kellett feküdjenek - helyben maradás minden körülmények között. Ha lőttek, vagy ha madár röpült, a kutyának akkor is helyben kellett maradni, és a gazda engedélye nélkül sehová nem mehetett. A gazda eldönthette, hogy szabadon, vagy pórázon tartja-e a kutyát, de a pórázos kivitelezés csak fél pontszámot ért. Trixi hibátlanul teljesített. Szépen fekve figyelte végig, hogy mi történik velünk szembe, a lövésekre is nyugodtan feküdt, csak a füle jelezte, hogy a dolog kezd érdekessé válni.

A második menetben mi hajtottuk végig ugyanazt a mezőt, ellenkező irányban. Ilyenkor a kutyának a gazda lába mellett kell jönni szabadon követésben, és ha a bíró kéri, ki kell küldeni, keresni. A keresésnél a kívánatos stílus viszonylag gyors, jó széllel cikk-cakk irányú, a magas és a mély orral keresés egyaránt elfogadott, vagyis a hajtásban melletted állók között kell a kutyának a fűben megbújt madarakat, nyulat felkutatni, ha talál, egyértelmű, és tartós vadmegállással jeleznie kell, hogy a vadász felhajtsa, majd le tudja lőni, lövés után pedig a vadelhozás következik. Ez a feladat úgy tűnt, csak illusztráció lesz, hiszen előttünk már végighajtották a mezőt, mégis volt meglepetés. Trixi úgy tűnt rutinosabb kereső, a magasabb, sűrűbb részeken már alapból intenzívebben keres, úgy tűnik, ismeri a madarak szokásait. És az előző hajtás ellenére az egyik bozótosban rátalált egy ravasz kakasra, aki addig meglapult. Amint a kakas felröppent, Trixi megállt, várta a lövést. Szinte láttam a csalódást a képén, amikor az egyetlen puskás nem lőtt. A bírók viszont el voltak ragadtatva Trikó kitartásától. Erre a gyakorlatra is megkaptuk a maximális pontszámot.

A következő feladat volt a vonszalék. A lényeg a sebesült, a rálövés helyéről elmenekült vad megkeresése mély orral, önállóan. A vonszalék végén kihelyezett vadat a kutyának egyenesen a gazdához kell vinnie, és szabályosan át kell adnia. Ehhez a feladathoz mi nem sokat gyakoroltunk, a legtöbb vonszalék, amit a Trixi kidolgozott rövid, és egyenes vonalú volt, itt töréssel és kb. 300 lépés hosszú vonszalékkal kellett megbirkóznia. Nagyon izgultam, hogy hogyan fog teljesíteni, de ez a feladat is jól sikerült: szépen elindult a vonszalékon, mély orral, de gyorsan, célra törően keresett, megtalálta és behozta a fácánt.

Utolsó feladat a vízből elhozás. Elég sokáig tartott, mire ide értünk, az idő egyre rosszabb lett, elkezdett havazni. A kis tóhoz, ahová a kacsát dobták, egyenként lehetett bemenni. Viszonylag meredek part, kis helyen hiányos náddal: Itt indult a feladat. Mire mi sorra kerültünk, a kacsa már ugyancsak átázott a sok vízbe hajítástól, elhozástól. Trixi végignézte, ahogy bedobják, ahogy csobban, majd indításra nekilódult. A vízbe érve irányt vett a kacsa felé. Pár tempó után tanúja lehettem annak is, hogy a szag a vízen is terjed, ugyanis egy korábban kihullott kacsatollra is kiszagolt, (a bírók meg is jegyezték, hogy milyen jó orra van) majd célirányosan elment a kacsáért, kihozta.

Összességében aznap 13 kutyával vettünk részt a megmérettetésen: főleg magyar vizslák, de volt német vizsla és spániel is. Trixi volt az egyetlen keverék. Mégis a vizsga végén derült ki, hogy mi voltunk az egyetlen páros, akik az aznap kapható maximális pontszámmal végeztünk.

Nagyon büszke vagyok az eredményünkre, de leginkább az volt megnyugtató, hogy a bírók is ugyanazt fedezték fel a kutyámban, amit én is megláttam: a vadászat a vérében van, megvan hozzá a kellő ösztön, a kellő kitartás, és a kellő együttműködési hajlam. Nem maradt más feladatom, mint a továbbiakban is fokozatosan emelni az ingerkörnyezetet, és mellette a magam pozícióját erősíteni. Nem eshetek abba a hibába, hogy túlzott elbizakodottságomban azt képzeljem, tökéletes kutyám van, akivel bárhol elbírok, mert erre éppen a Trixi tudna könnyen rácáfolni. De azt hiszem, ezzel mindenki így van, aki vadászkutyát nevel. A VAV nem azt jelenti, hogy kész a vadászkutya, csak annyit, hogy nem zavarja túlzottan a vadászatot, és jelenléte valóban növelni képes a vadászat eredményességét.

Szak Enikő