Első vadászatunk

Esős volt a hajnal. Bambusz fel sem akart kelni. Neki fogalma sem volt róla, hogy ezzel a csúnya, hideg és esős fekete hajnallal megváltozik az élete. Még csak 4 óra volt. Álmosan nyújtóztam egyet, és arra gondoltam, vajon elmossa-e az eső az első igazi közös vadászatunkat. Kutyám még fiatal volt, de annál ügyesebb. Orra és mezei keresése a vizsgán felülmúlta sok idősebb kutyáét. Arra gondoltam, mennyire élvezte, mikor vízbe kellett menni kacsa után, vagy mikor az első eldördült lövés irányába előreküldtem keresésre. A kutyák igenis tudnak vigyorogni, az én vizslám biztosan!
Elkészítettem a szendvicseimet, bepakoltam a vizet, itatótálat. Amilyen rétegesen tudtam, felöltöztem. Felcsatoltam a kamáslimat, és beültünk az autóba. Bambusz minden izgalom nélkül elaludt. Elhagytuk a város kivilágított utcáit. Rövid időn belül csatlakoztunk egy ismerős vadászhoz. Egy autóval folytattuk tovább az utunkat. Kutyáink immáron egy kis izgalommal a tekintetükben figyelték az elsuhanó, ébredező tájat. Mikor megálltunk a kocsival Pilis határán túl, mindkét eb négy lábon, feszült izmokkal várta az engedélyt a kiugrásra. Én kissé álmatagon és fázósan vártam, hogy összegyűljön a csapat, megérkezzenek a vadászok is. Jómagam ugyanis a vadászatnak a kutyás részében vagyok csak érdekelt. Lőni lőjenek a férfiak, én kutyázom. Amíg vártunk, nézelődtem. Számomra teljesen új terület volt ez. Rengeteg jól megtermett, szűkszavú, puskás ember érkezett egy hatalmas furgonnal. Kezet fogtunk, köszöntöttük egymást, majd mindenki csendbe burkolózott. Végül a fővadász is kilépett a házából. Kutyája hűségesen követte. Mindig a sarkában volt, ha fordult, akkor ő is fordult, szinte együtt lélegeztek. Volt idejük összeszokni. Talán ezt nevezik igazi kutyahűségnek.
Kiosztották a feladatokat. Mindenki kapott maga mellé egy puskás embert is. Ezen a napon párban dolgoztunk. Én egy kedves német urat kaptam, akivel el tudtunk beszélgetni, természetesen csak angolul. Bambusz fiatalságán meglepődött, azon meg végképp, hogy a kutya vezetője egy nő. Első csodálkozása után teljes nyugodtsággal a kezembe nyomta a kis szétnyitható székét és elindultunk, hogy megkeressük a számunkra kijelölt helyet.
Gerlézni mentünk. A vadgerle kisebb, mint egy galamb, és nagyon gyorsan repül. Emellé éles szeme is van, minden apró mozdulatot észrevesz, és máris eltűnik a szemünk elől. Elfoglaltuk helyünket egy kisebb sárkupac mellett. Az eső elállt, a nap kezdett sütni. Párás meleg volt. Bambusz teljes extázisban futott fel s alá, kereste a nyomokat. Mikor mindenki megtalálta a saját helyét, szóltak, hogy mégsem vagyunk jó helyen, pár száz métert menjünk odébb. Oh, ekkor már sajnáltam, hogy nem vagyok férfi, aki sokat kibír, ugyanis a vadászom kezembe nyomta a kabátját is és a puska tokját, ami nagyon nagy és nehéz volt. Úgy éreztem életemben nem cipeltem még ilyen nagy és nehéz dolgokat. Ráadásul a sár süppedős volt. Délutánra már csak megmosolyogtató élmény maradt a cipekedés.
A vadász ült, mi guggoltunk mellette. Bambuszt behívtam és ugyan nem parancsoltam rá, hogy maradjon mellettem, de mintha érezte volna, hogy ez az ő nagy napja, leült és kémlelte az arcomat. Egy kis idő múlva megjelent az első csapat gerle. Rengetegen voltak. A vadász figyelt, Bambusz már nem az arcomat, hanem az eget nézte. Bumm-bummmm. Eldördült az első két lövés, és mintha mindig is ezt csináltuk volna, kiadtam az irányt, és a kutyám már nyargalt is a zsákmányért. Amikor behozta az első gerléjét, nagyon büszke volt ő is, én is és a vadász is! Úgy gondolom, ekkor nyugodott meg, és rájött, hogy nagyon is jó kutyást kapott. Rajtam kívül mindenki férfi volt, ráadásul idősebb kutyával. Bambusz fiatalságát a lelkesedése pótolta. Az első csapat gerlétől kezdve nem kellett már üres járatban várakozni, volt bőven mit visszahozniuk a kutyáknak! Amit aznap megtudtam, hogy a gerlézésnek kedvező a szemerkélő eső, akkor jobban jönnek. Amit talán Bambusz megtudott, hogy milyen az, amikor terepen dolgozhat, bár neki ez inkább játék, mintsem munka. Azt hiszem a tanult dolgokon kívül ilyenkor főleg az ösztönei mozgatják Amit pedig mindketten éreztünk, hogy ez az első vadászat szorosabbá és mélyebbé tette a kapcsolatunkat. Elég volt egy pillantás, egy kézjel, már tudta, hogy mit kell tennie. Egy hangos szó sem hagyta el a számat. Reggel héttől este hatig talpon voltak, közben sütött a nap, olykor esett az eső. Embert és kutyát próbáló nap volt. A vadászok elégedettek voltak a lövések számával, mi kutyások pedig négylábúink munkájával. Bambusz annyira elvarázsolta a mi vadászunkat, hogy külön kérte, másnap megint együtt dolgozhassunk. Ez jól esett nekem, s hálával gondoltam hűséges társamra, hiszen minden dicséret neki szólt ezen a napon.
Hazafelé Bambusz icipicire összegömbölyödött a kocsiban, és egy pislantás nem sok, még csak a szemöldökét sem mozdította meg. Mikor megálltam a kertben még mindig aludt. A lakásban erősen gondolkozott, hogy egyen-e vagy aludjon. Egy kis ivás után az utóbbit választotta. Reggelig nem is láttuk, de elégedett mormogások egész éjszaka megtöltötték a szobát. Biztosan gerlékkel álmodott.
Azóta voltunk fácánterelésen is. Szépen apportírozza a fácánt és a nyulat is. Vígan keresgél a mezőn, s hajtja fel a vadakat.
Jó vele dolgozni, mert könnyen behívható, a víz és a szúrós, erős aljnövényzet nem okoz számára gondot. A kacsákat igen kedveli.
Az első hajnal óta tudja, mikor indulunk vadászatra és már nem álmosan ballag a kocsihoz, hanem élénk érdeklődéssel várja, hogy odaérjünk a területre, és mehessen a dolgára.
Azt hiszem, a vizsla nem munka nélküli munkakutya. Előző vizslámat fiatalon kaptam, sosem jártam vele vadászni. Nem mondanám, hogy unatkozott, mert rengeteget kirándultunk, de sosem láttam úgy csillogni a szemét, mint most Bambusz kutyámnak.


"Egyetlen egy élménynek sem volt akkora befolyása az életem alakulására, mint amikor elősször lett egy saját kutyám."
- Erik Zimen

"Egy kutyának kell a kutyaélet. Bár a kutya nem akar bolhát a bundájában,
de akarja a lehetőségét annak, hogy bolhás lehessen "
- Robert Lembke -